Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemet mondtunk Hitlernek

Kevesen voltak Európában 1939 szeptemberében azok, akik kerek és határozott nemmel utasították el Hitler kérését – főleg katonai ügyekben. Magyarország és a Teleki-kormány megtette, mert ki akart maradni a háborúból, és mert komolyan vette a lengyel-magyar barátságot. Ma 70 éve tört ki a II. világháború. Lengyelország német lerohanásával, 1939. szeptember elsejének hajnalán kezdődött a második világháború. Hitler lengyelek elleni terve régóta „nyílt titok” volt, csak a mikor és a hogyan volt kérdéses. A nácik villámháborút terveztek, aminek lényege, hogy az elképesztő erővel indított offenzíva a lehető legrövidebb idő alatt megtörje az ellenállást és a Wehrmacht elérje a Molotov–Ribbentrop-paktumban lefektetett befolyási övezet határát. A gyors sikerhez szinte elengedhetetlen volt a több oldalról, így a dél felől indított támadás is.

 Lengyel lovasroham

A déli front megnyitásához azonban szükség lett volna Magyarország segítségére: a németek az akkor már visszacsatolt Kárpátalján keresztül akarták megszállni Lengyelország déli részét. A kérést a Teleki-kormány kategorikusan elutasította – mondja az FN.hu-nak Zeidler Miklós történész. Teleki döntésének oka főként az volt, hogy nem akarta lekötni Magyarországot a németek mellett, mivel egyáltalán nem tartotta biztosnak Hitler győzelmét egy nagyhatalmi háborúban, de igen erősen esett latba emellett a hagyományos lengyel–magyar barátság védelme is. Veszélyes döntés volt, elég egy pillantást vetni az akkori térképre, hogy megértsük, miért.

Az egyetlen barát: Lengyelország

diktátorok szövetsége

A Molotov–Ribbentrop- paktum aláírásával 1939. augusztus 23-án Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött, és kölcsönösen garanciát vállalt, hogy nem vesz részt egymás elleni szövetségekben. A demokratikus berendezkedést mélyen lenéző Sztálin a magához méltó „zsenit” látta Hitlerben, akivel titkos „érdekszféra-egyezményben” megállapodott Európa felosztásáról: Lengyelországot kettéosztották, Sztálin szabad kezet kapott Finnországban, Észtországban és Lettországban, míg Hitler Litvániával tehetett bármit szovjet jóváhagyással. E titkos megállapodás részeként 1939. szeptember 17-én szovjet csapatok hátba támadták Lengyelországot, és felvonultak a korábban megállapított határvonalig. 1938-ban Németország bekebelezte Ausztriát, ’38 és ’39 folyamán pedig Csehországot. Ezzel felbomlott Csehszlovákia, Szlovákia 1939 márciusában kikiáltotta függetlenségét és Jozef Tiso vezetésével németbarát kormány alakult. 1938 novemberében az I. bécsi döntéssel Magyarország a tengelyhatalmaknak köszönhetően – Nagy Britannia és Franciaország hallgatólagos „támogatásával” – visszacsatolta a Felvidék déli, többségében magyarok lakta részét. Alig fél évvel később, 1939 márciusában pedig Hitler „engedélyével” magyar csapatok vonultak be – az akkor ugyancsak Csehszlovákia részét képező – Kárpátaljára.  Nyugatról tehát a német birodalom, északról pedig egy ellenséges kis állam határolta hazánkat, a visszacsatolt területek miatt ráadásul a magyar vezetés lekötelezettnek érezhette magát a tengelyhatalmak felé. A helyzet máshol sem volt kedvezőbb: az ellenséges Románia, majd a barátinak távolról sem nevezhető Jugoszlávia zárta be a hurkot Magyarország körül. Az egyetlen, hazánk iránt rokonszenvvel viseltető államra csak a Kárpátalján keresztül ismét szomszéddá vált Lengyelországra tekinthettünk – ismerteti a történész. A „lengyelekhez húzott” emellett egy idő előtt idejét múlt szövetség terve is.
Az Anschluss – Ausztria Németországhoz csatolása 1938-ban – ugyanis szertefoszlatta azokat az 1934-ben indított próbálkozásokat, amelyek Róma, Bécs és Budapest gazdasági-politikai együttműködésével kívánta ellensúlyozni Berlin fokozódó dominanciáját. A magyar politikusokban ezért felmerült egy olasz–jugoszláv–magyar–lengyel „horizontális tengely” terve, amely az egész térségben egyre nyomasztóbb német túlsúlyt lett volna hivatott kiegyenlíteni.

Zeidler Miklós

Zeidler Miklós történész, egyetemi adjunktus, az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója. Kutatási területe a két világháború közötti a magyar külpolitika és a 19–20. század magyar sporttörténete.  Mindez azonban terv maradt, a gyors német akciók még a komolyabb tárgyalások megkezdését is lehetetlenné tették – emeli ki Zeidler Miklós. Halvány gyakorlati érdekek, a semlegesség megőrzése és a lengyel–magyar barátság álltak szemben tehát 1939-ben azzal a kockázattal, amit a lengyelek ellen induló német csapatok kitiltása jelentett Magyarország számára.

Udvariasan, de határozottan: NEM!

Az óriási nyomás ellenére a Teleki Pál vezette magyar politika arra a szilárd álláspontra helyezkedett, hogy a Wehrmacht katonái még lezárt vagonokban, megállás nélkül haladva sem kelhetnek át magyar területen. Bár a miniszterelnök 1939. februári kinevezése után parlamenti programbeszédében Magyarország tengelybarátságát hangsúlyozta, megemlékezett a hagyományosan jó lengyel–magyar kapcsolatok ápolásának fontosságáról is.     



Teleki Pál (wikipedia.hu)

Ezt követően július 24-én levelet írt Rómába és Berlinbe, amelyben Magyarország támogatásáról és hűségéről biztosította a tengelyhatalmakat. Ugyanaznap azonban újabb levelet intézett Hitlerhez és Mussolinihez, amelyben a diplomácia nyelvén udvariasan, de határozottan kijelentette: Magyarország nem vesz részt a lengyelek ellen irányuló semmiféle agresszióban. Érdemes megjegyezni, hogy a külpolitika irányításában Horthy Miklós kormányzó közvetlenül nem vett részt, de a lengyelkérdést illető alapelvekkel teljesen egyetértett.

Végül ismét nem a válasz

A német vezetés tajtékzott, Ciano gróf, olasz külügyminiszter pedig feljegyezte a naplójába: Teleki az első levelét csak azért írta, hogy utána a másodikban megírhassa a lényeget. A német felháborodás mértékét látva maga Mussolini figyelmeztette Budapestet, hogy túllőttek a célon, ajánlatos lenne némiképp „tompítani” Berlin felé. Csáky István külügyminiszter augusztus 9-10-én Hitlernél járt, és lényegében visszavonta a Teleki levelében írtakat.

1939. szeptember 1. 4 óra 45 perc

A Lengyelország elleni offenzívára egy előre megrendezett konfliktus szolgáltatta az ürügyet: lengyel egyenruhába öltözött németek indítottak támadást a határ menti Gleiwitzi rádióállomás ellen szeptember elsejének hajnalán. „Válaszul” 4.45-kor a német haderő átlépte a lengyel határt. Beindultak a szövetségi rendszerek, kitört a II. világháború: Nagy-Britannia és Franciaország szeptember 3-án hadat üzent Németországnak, komoly hadműveletekbe azonban még hosszú ideig nem kezdtek. Ennek fényében a német követ szeptember 9-én kérte, hogy Magyarországon keresztül szállíthassanak csapatokat a lengyel hadszíntérre, amit azonban a magyar kormány másnapi minisztertanácsi ülésén elutasított. Ha katonát nem, hadianyagot vinnének hazánkon keresztül a frontra – érkezett a német válasz, amire Telekiék szeptember 11-én meg is adták az engedélyt. Ettől azonban Lengyelország lerohanása sem gyorsabb, sem könnyebb nem volt, Magyarország azonban kivívta mind Nagy-Britannia, mind Lengyelország és a lengyel nép elismerését – emeli ki Zeidler.

Lengyelek menedéke, Magyarország.

Kapcsolódó cikkek

A magyar ellenállásnak német részről nem volt következménye, Hitler nem „erősködött”, nem akarta a magyarok „megtörésével” húzni az időt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy Lengyelország ellen déli irányból a Tiso vezette Szlovákián keresztül is megindíthatta a támadást. Így hazánk „bátorsága” el is felejtődött volna, ha a lengyel menekültek befogadásával Telekiék nem vívják ki ismét a németek haragját.
A hadműveletek idején, 1939 szeptemberében ugyanis körülbelül 70 ezer lengyel – főleg katona, többségük ráadásul teljes fegyverzetben – talált átmeneti védelmet Magyarországon, ahonnét akadálytalanul folytatatták útjukat nyugatra, leginkább a brit hadseregbe. A menekültáradat Lengyelország elfoglalása után is folytatódott, összesen 120-140 ezer lengyel civil és katona lelt nálunk menedéket. A lakosság és a kormány is barátként fogadta a menekülőket, akik tízezer szám maradtak az országban, ahol még anyanyelvi iskolákat is indítottak a számukra.

Nem enyhíthette a szigort

A németek sikeres lengyelországi hadműveletei és a nyugati hatalmak tétlensége miatt rövid időn belül feleslegessé és főleg veszélyessé vált a németekkel szembeni konok magyar ellenállás. Így is azonban tízezrek köszönhették talán az életüket a Teleki-kormánynak, és a két nép hagyományosnak tekintett barátsága is új megerősítést nyert – emeli ki a történész. Természetesen a „hála” sem nem maradt el. 1942-től hazánk egyre komolyabb erőfeszítéseket tett a háborúból való kilépésre. Ezek egyik iránya a lengyel emigráción keresztül Nagy-Britannia felé irányult, amelyben lengyel hírszerző tisztek aktívan és nagy jóindulattal segítettek. Mint tudjuk, a kiugrási kísérlet sikertelen volt, Magyarország az utolsó pillanatig hadviselő félként a lehető legrosszabb pozícióban várta a béketárgyalásokat. A háború végére annyira eltörpültek már a lengyelekért tett erőfeszítések, hogy senki nem számíthatott emiatt kedvezőbb megítélésre.

 

 

Háborúig pofoztuk Trianont

Az 1930-as évek végén Magyarország békében és nagyhatalmi áldással sorra szerezte vissza a Trianonban elcsatolt területek zömében magyar lakta részeit. Észak-Erdély és a Vajdaság visszacsatolása azonban már csak a függetlenség feladásával történhetett. A „felszín alatt” a II. bécsi döntés volt a vízválasztó. A román külügyminiszter a tárgyalóasztalra ájult a térkép láttán. Szakály Sándor történésszel beszélgettünk.

Minden hetven éve kezdődött címmel rendeztek konferenciát a II. világháború kitöréséről a Terror Háza Múzeumban. Az FN.hu-n korábban Borisz Smeljev orosz, most Szakály Sándor magyar történész előadása és a vele készült beszélgetés olvasható három részben.
A II. világháborúban való részvétel kérdése napjainkig meghatározza hazánk történelmét. A válasz 1941-ig egyértelmű nem volt, miközen Magyarország egyre inkább sodródott a háborúba. Volt-e más alternatíva – tette fel a kérdést Szakály Sándor történész.

Az első pofon

A II. világháborúba vezető német-lengyel háború rendkívül bonyolult kül- és belpolitikai helyzetben találta Magyarországot. A trianoni békediktátum revíziójáért küzdő magyar politikai 1938-ban és 1939-ben jelentős sikereket ért el, döntően német és olasz segítséggel. Trianon első „arcul csapását” az 1938. augusztusi 21-22-ei bledi tárgyalásokon Magyarország fegyverkezési egyenjogúságának elismertetése jelentette.



Az 1938. szeptember 29-én Münchenben megtartott négyhatalmi értekezlet pedig már lehetőséget biztosított Magyarország számára, hogy a Csehszlovák állam és Magyarország képviselői között tárgyalások induljanak meg a magyar kisebbség, illetve a területi kérdések rendezéséről. Fontos, hogy mindez a német és az olasz mellett francia és brit jóváhagyással történt. A nagyhatalmak három hónapot adtak a két országnak a megegyezésre, amely alatt többszöri jegyzékváltásnál több nem történt. Így a tárgyaló felek – az egyezménynek megfelelően – olasz és német döntőbíráskodást kértek. Az eredmény: Magyarország a Trianonban Csehszlovákiának juttatott területekből visszakapott 11 927 km2-t 870 ezer lakossal, amelynek több mint 85 százaléka vallotta magát magyarnak.
A revíziós célok mögött felsorakozott a politikai, katonai vezetés és szinte az egész magyar lakosság. Az Imrédy Bélát miniszterelnökként váltó Teleki Pál azonban már nagyobb fenntartásokkal viseltetett a német-olasz szövetségesek iránt: külpolitikájában a nyugati nagyhatalmakkal való jó viszony fenntartása is jelentős teret kapott.

Ellentét Hitlerrel

A szovjet kormány azonban megszakította hazánkkal a diplomáciai kapcsolatokat, miután Magyarország 1939 februárjában csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz. Újabb lehetőség nyílt azonban a terület-visszaszerzésre, amikor a Wermacht 1939. március 13-án megszállta a csehszlovák állam cseh és morva területeit: Németország 48 óra „haladékot adott” a Kárpátalján önálló államiságot létrehozni akaró ruszin kezdeményezések elismeréséig.
Olaszország támogatását maga mögött tudva a magyar királyi honvédség csapatai – döntően alig kiképzett újoncokkal – 1939. március 15-e és 18-a között birtokba vették a területet, létrejött a közös lengyel-magyar határ. Ennek a későbbiekben komoly jelentősége lett, amikor is hazánk kategorikusan visszautasította, hogy részt vegyen a Lengyelország elleni támadásban, de még a megszálló német csapatokat sem engedte át, sőt befogadta a lengyel menekülteket. A magyar „hozzáállást” a német katonai és politikai vezetés nem „díjazta”, de némi kritikával tudomásul vette éppúgy, mint a lengyel menekültekkel kapcsolatos magyar lépéseket.

Lengyelek ellen nem

„… Olaszország, valamint Németország mindig tudta, hogy háborús cselekményt Lengyelország ellen nem fogunk elkövetni”. Csáky István külügyminiszter Hitlerhez és Mussolinihez eljuttatott leveléből Magyarország tehát ügyes külpolitikai lépéseinek köszönhetően sikeresen távol tartotta magát az európai háborútól. Az 1939-1940-es szovjet–finn téli háború során lehetőségeihez mérten – önkéntesekkel – támogatta a megtámadott Finnországot. Németország 1940-es sikereinek – gyakorlatilag Nyugat-Európa elfoglalásának – hazánk csak tétlen szemlélője volt és továbbra is igyekezett semlegesként fenntartani a kapcsolatokat Nagy-Britanniával. Remélve, hogy az elkerülhetetlen német igényeket lehetséges lesz minél inkább kitolni.

Eddig a pontig maradéktalanul teljesült a magyar revíziós politika alaptétele, amely a területek visszaszerzését békés úton, a nyugati nagyhatalmak beleegyezésével kívánta véghez vinni – figyelmeztet Szakály Sándor.

Teleky határozottan

 „…miután a magyar kormány már a német–lengyel háború kitörésekor a leghatározottabban kijelentette, hogy Magyarország részéről a nemzeti becsület ügye, hogy Lengyelország ellen semminemű katonai akcióban nem vehet részt, nemzeti becsületünkkel nem fér össze tehát, hogy ezen kérést teljesítsük és ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatoknak egy magyarországi vasútvonalon átszállítását és átvonulását Lengyelországba.”

Erdélyért akár fegyverrel is

Új elemként jelent meg viszont 1940. május-júniusában a magyar lehetőségek között a Romániával kapcsolatos területi viták rendezése. A szovjet kormány 1940. június 26-án a román kormányhoz intézett jegyzékben felszólította azt Besszarábia és Bukovina északi részének a kiürítésére. Mivel a június 27-ei román választ nem találta kielégítőnek, jelezte, hogy június 28-án megkezdi a jelzett területek megszállását.
A román kormány a szovjet döntést tudomásul vette, hiszen nem tudhatta maga mögött ebben a kérdésben sem Németország sem Olaszország támogatását, ellenben szembesülhetett a magyar és a bolgár követelésekkel.A magyar külpolitika irányítói, de főleg a katonai vezetés igyekezett a feszült szovjet–román viszonyt kihasználni és minél előbb rendezni az „erdélyi kérdést”.  Még egy esetleges magyar–szovjet együttműködést sem tekintettek kizártnak, hiszen a Molotov–Ribbentrop-egyezményt követően Magyarország és a Szovjetunió között a diplomáciai kapcsolatok helyreálltak, és a viszony normalizálódott. A gyors szovjet siker azonban ennek az együttműködésnek még a lehetőségét sem adta meg, ugyanakkor a magyar kormány „diszkrimitívnak” tekintette, hogy Románia tárgyalások nélkül jelentős területeket adott át, míg Magyarországgal a vitás kérdések nem rendezettek. A román és a magyar oldalon is megkezdődő katonai lépések – Magyarországon elrendelték a mozgósítást – arra ösztönözték a tengelyhatalmakat, hogy tárgyalásos megoldást javasoljanak, hiszen sem Olaszországnak sem Németországnak nem volt érdeke, hogy két, a szövetségi rendszerükhöz tartozó ország között fegyveres konfliktus robbanjon ki. „Egy ilyen egyébként nagy valószínűséggel hazánk vereségével zárult volna” – veti közbe a történész.
A két nagyhatalom „ösztönzésére” végül is 1940. augusztus 16-án indultak meg a magyar–román tárgyalások, de teljes sikertelenséggel zárultak augusztus 24-én. Végül egy újabb döntőbírósági tanácskozás eredményeként a német és az olasz külügyminiszter, Ribbentrop és Ciano jelölték ki a két szomszédos ország új határait, amelynek eredményeként Magyarország mintegy 43 591 km2 területet kapott vissza, közel 2,2 milliónyi lakossal, melyek közül mintegy 51 százalék volt a magát magyarnak vallók száma és 42 százalék a románoké.

„A bécsi döntés fogadtatását a jelen lévő Ciano olasz külügyminiszter írta le naplójába: „A magyarok örömükben majd kibújnak bőrükből, amikor meglátják a térképet. Azután tompa puffanás hallatszik: Manoilescu (román külügyminiszter) ájultan zuhan az asztalra.”

Teleki meghúzta a vészharangot

Mindkét fél elégedetlen volt: Románia úgy érezte, hogy túl sokat veszített, míg Magyarország úgy látta, túl keveset kapott. A döntés ugyanakkor a lakosság eufóriájával ellentétben nehéz napokat okozott Teleki Pál miniszterelnöknek. A bécsi döntés kihirdetésekor maga is jelen volt, de a magyar delegációnak sem vezetője sem tagja nem volt.  Teleki úgy vélte, hogy addigi sikeresnek nevezhető politikája kudarcot vallott: Magyarországnak nem sikerült önállóan elérnie a területi revíziót, túl közel került a tengelyhatalmakhoz, amivel igencsak kérdésessé vált a jövőben Nagy-Britannia szimpátiája. A miniszterelnök hosszabb vívódás után végül nem adta be a lemondását. Telekinek igaza volt, Észak-Erdélyért hamar le kellett róni a hálát. Magyarország 1940. november 20-án – elsőként – csatlakozott az úgynevezett „Háromhatalmi Egyezményhez” – ezzel gyakorlatilag még szorosabbra fűzte kapcsolatait Olaszországgal és Németországgal. A vízválasztót a háború felé Magyarország a Jugoszlávia elleni katonai fellépéssel tette meg, ami végleg lehetetlenné tette a Nagy-Britanniával remélt jó viszony fenntartását.

 

 

A TRIANONI "BÉKEDIKTÁTUM"

Az I. világháborúban győztes Szövetséges és Társult Hatalmak (antant) és Magyarország közötti békeszerződést 1920. jún. 4-én írták alá a Párizs melletti Versailles-ban a Kis-Trianon-kastélyban. A békeszerződés életbelépett 1921 júl. 26-án, az ország törvényei közé beiktatja az 1921. XXXIII. törvénycikket. A trianoni békeszerződésben az államterület változásokra vonatkozó rendelkezések a legfontosabbak, ezek eredménye a Csonka-Magyarország. Erdély a Partiummal és Kelet-Bánáttal együtt Romániáé (1.661.800 magyar), a Felvidék Kárpátaljával Csehszlovákiáé (1.066.700 magyar), Horvátország, a Bácska és Nyugat-Bánát a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságé (558.200 magyar), Burgerland Ausztriáé (26.100 magyar) lett. Az elcsatolt területeken élő több mint 12 millió lakosból kb 3.3 millió volt magyar.

 

Trianon elött

Trianon után

elcsatolva

Magyarország területe:

325.411 km2

92.833 km2

71 %

Magyarország lakossága:

20.900.000 fő

7.980.000 fő

62 %

 

Nagy-Magyarország közigazgatása 64 vármegyére tagozódott a Trianoni Békeszerződés előtt.

A teljesen elcsatolt 38 vármegye:
Alsó-Fehér, Árva, Bars, Belovár-Körös, Beszterce-Naszód, Brassó, Csík, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kis-Küköllő, Kolozs, Krassó-Szörény, Lika-Krbava, Liptó, Máramaros, Maros-Torda, Modrus-Fiume, Nagy-Küköllő, Nyitra, Pozsega, Sáros, Szeben, Szepes, Szerém, Szilágy, Szolnok-Doboka, Temes, Torda-Aranyos, Torontál, Trencsén, Túróc, Udvarhely, Ugocsa, Varasd, Verőcze, Zágráb, Zólyom.

A megcsonkított, vagy részben elcsatolt 23 vármegye:
Abaúj-Torna, Arad, Bács-Bodrog, Baranya, Bereg, Bihar, Csanád, Csongrád, Esztergom, Gömör- és Kishont, Győr, Hont, Komárom, Moson, Nógrád, Pozsony, Sopron, Szabolcs, Szatmár, Ung, Vas, Zala, Zemplén.

A trianoni békeszerződés:

A területváltozásokkal kapcsolatban a magyar állam vagyonából mindegyik állam megkapta azt a részt, amely a területére került. Az elcsatolt területeken lakók a békeszerződés értelmében a magyar állampolgárságukat elvesztették, és annak az államnak az állampolgárságát igényelhették, amelynek területén volt az illetőségük. A magyar hadsereg létszámát 35 ezer főre korlátozta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget, tisztképzés csak a Ludovikán történhetett. Csökkentette a fegyvergyártás mennyiségét, a katonai és polgári repülést a megmaradt repülőeszközök tönkretételével megbénította. Kötelezte Magyarországot nagy összegű háborús kártérítés megfizetésére, valamint a háborús károk jóvátételére (később megállapítandó jóvátétel formájában). Kimondta, hogy Magyarország a győztes antanthatalmaknak a legnagyobb kedvezményt köteles biztosítani a kereskedelemben. Megtiltotta Magyarországnak, hogy más országgal a Nemzetek Szövetsége engedélye nélkül államszövetségre lépjen. A magyar tengeri kereskedelmi hajókat lefoglalták, a Magyar Államvasútak korábbi vasúti hálózatának 38%-a maradt meg. Magyarország területén egyetlenegy vasércbánya maradt, sóbányáinkat teljesen elvesztettük. Magyarország erdőállománya a trianoni béke után az összterületnek mintegy 15,7%-ra csökkent. A magyar államvagyon jelentékeny része a trianoni békeszerződés alapján elveszett. Magyarország csak azokat a vagyontárgyakat tarthatta meg, amelyek az új határokon belül estek; ez a vagyon is azonban rangsorbeli elsőbbséggel szavatolt a békeszerződésből származó jóvátételi és egyéb terhekért. A háború és az azt követő események Magyarország pénzügyeiben zavaros állapotokat teremtettek. Az államadóságoknak a háború alatt mintegy hatszorosára megnövekedett összege teljes egészében Csonka-Magyarországot terhelte. A háború az államkincstár számára fokozott terheket jelentett és ezzel szemben az adóbevétel leapadt. A magyar korona, amelynek értékállandósága már a háború második esztendejében megingott, 1919 óta belső értékben egyre rohamosabban csökkent. A békeszerződés betartásánál katonai ellenőrző bizottság őrködött.

 

 

A trianoni béke aláírásának percében tiltakozásként az országban megkondultak a harangok, a közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket. A trianoni békeszerződés eredményeképp tovább éleződtek Közép-Kelet-Európa területi és nemzeti ellentétei. Trianon s az ország kétharmad részének leszakítása a nemzet testéről megteremtette az irredentizmust. Az irredenta mozgalom céljaira nagy számban készültek plakátok, képeslapok, szobrok, emlékművek és egyéb képzőművészeti alkotások. Az irredenta mozgalom dalok, indulók formájában is megnyilvánult. A legnépszerűbbé és a leghatásossabbá, szinte a mozgalom "himnuszává" Vincze-Kulinyi: Hamburgi menyasszony című operettjének "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország..." kezdetű dala vált. Még júniusban pályázatot hirdettek az ország régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására. A díjnyertes Papp-Váry Elemérné (1881-1924) Magyar Hiszekegy című verse lett:


"Hiszek egy Istenben
Hiszek egy hazában
Hiszek egy isteni örök igazságban
Hiszek Magyarország föltámadásában
Ámen"

A díjnyertes jelmondat: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország".

A Trianon szóból (tria non = három nem) is jelszó lett: "Nem, nem, soha!".